Zabkása mikróban elkészíthető változata

Ahogy megérkezik a hűvösebb idő, hozzám is megérkezik a vágy, hogy zabkását reggelizzek. Sokáig a bolti cukros reggelizőpelyhekre szavaztam, majd áttértem a zabpehelyre. Tejjel, joghurttal, hidegen, melegen mindenhogy finom és különösebb erőfeszítések nélkül is meleg reggeli kerülhet a pocakba. A zabkása mikróban is nagyon könnyen elkészíthető, ezért munkahelyi reggelinek is alkalmas.

Eleinte a zabpelyhet joghurttal kevertem, de ennek a legnagyobb hátránya az idő, ugyanis legalább fél órát szottyadnia kell mire kicsit megpuhul. Aztán átálltam a tűzhelyen főzött zabkására, de nincs időm minden reggel főzőcskézni, ráadásul rendszeresen több készült, mint amit meg tudtam egyszerre enni. Aztán gondoltam egyet és beraktam a mikróba.

Nem volt receptem, ezért az első két-három alkalom kísérletezés volt, de végül megszülettek a megfelelő arányok. Amióta kikísérleteztem természetesen nagyon sokféle mikrós zabkása recept került fel a netre, mind más és más arányokkal. Érdemes többfélét kipróbálni, mer tvan aki hígabban és van aki nagyon sűrűn szereti.

A zab élettani hatásai

A zab lisz és pehely formája nagyon népszerű az utóbbi két évben, mivel könnyen beépíthető a legtöbb diétába. Gazdag fehérjeforrás és általánosan is elősegíti a fehérjék beépülését a szervezetbe. Ha nem diétázol, de szeretnél egészségesen étkezni, akkor is érdemes felvenned az étrendedbe!

A zab magas fehérjetartalma mellett tejjel vagy tejtermékkel együtt fogyasztva, minden esszenciális aminosavhoz hozzájuttatja a szervezeted. Emellett cinket, foszfort, B- és E-vitamint, kálciumot, magnéziumot, káliumot és vasat is tartalmaz.

Lassan felszívódó szénhidrát, ezért cukorbetegek és inzulinrezisztensek is bátran fogyaszthatják, mivel nem emeli meg a vércukorszintet, hanem stabilizálja azt. Ez nyílván nem érvénye4s akkor, ha mindenféle cukros topping kerül rá 🙂

Rosttartalma magas, könnyen emészthető mégis eltelít, segíti az anyagcsere folyamatokat és az emésztést. A koleszterinszintet csökkenti, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. És nem utolsó szempont, hogy olcsó, finom és sokoldalúan felhasználható. Vegetáriánusok növényi tejjel is elkészíthetik!

Zabkásához a natúr, aprószemű zabpelyhet javaslom, szinte minden szupermarketben kapható, ára kb. 350 Ft/fél kiló. A fél kiló nagyjából 10-12 reggelire elég adagolástól függően. Elkészítheted este is, de finomabb frissen. A munkahelyeden is összeállíthatod, mivel ahogy említettem a zabkása mikróban is elkészül percek alatt. A tejet és zabot együtt egy mikrózható dobozban már otthon bekészíted, egyre figyelj, hogy legyen helye a zabnak megdagadni! Egy zárható zacsiban vagy egy kis dobozkában viheted a magvakat és gyümölcsöket amiket az elkészült kása tetejére szórsz.

Zabkása mikróban

A recept rém egyszerű, a lényeg, hogy ugyanazzal a csészével mérd a hozzávalókat. Fél csésze zabpehelyhez egy csésze tejet öntesz és 2-2,5 percre berakod a mikróba. Ha letelt kiveszed, átkavarod és még egy percre visszarakod. Tényleg csak egy percre, mert könnyen kifut. Majd hagyod hűlni 5-6 percig. Rakhatsz bele fahéjat és mézet is, de csak ha már nem mikrózod többet és nem tűzforró, máskülönben a méz elveszíti értékes enzimjeit.

Ezután már teljesen rád van bízva mit adsz hozzá. Bármilyen friss gyümölcs (darabolt gyümölcsök, reszelt alma), aszalék, magvak, mogyoró és diófélék. Csoki is nagyon finom, főleg ha forrón rakod rá nagyon gusztán elolvad. A kókuszreszelék ízét jobban kiemelheted, ha a zabbal együtt kevered a tejhez és együtt melegíted őket. Mehet még friss és konzerv gyümölcs is. A fagyasztott gyümölcsöt belekeverheted közvetlenül a forró kásába, hamar megolvadnak és átlangyosodnak. Jó még a mák (a darált mákot szintén melegítéskor rakd bele), villával áttört banán, holland kakaópor, rum…. a variációk száma tényleg végtelen!

Nem csak én vagyok oda érte, hanem Málnácska is 😀 Bár ő inkább a banánra pályázik 🙂

Előző
Csirkés wrap grillezve, salátával és uborkamártással
Zabkása mikróban elkészíthető változata