Adományozás: mit és hogyan?

Akik szerint ez a cikk nem eléggé könnyed egy blogmashez, azoknak igazuk van, viszont fontos erről beszélni és fontos időben tájékoztatni. Ebben a bejegyzésben az adományozás kényes témakörét szeretném boncolgatni, elsősorban a hajléktalanok, mélyszegénységben élőket érintve. Az állatokkal kapcsolatos segítségnyújtást most kihagytam, de közel sem azért, mert ne tartanám fontosnak, hiszen értem és érzem a dolog jelentőségét.

NAGYON érzékenyen érint az állatok sorsa, az őket érő bánásmód, életkörülményeik. Nagyon-nagyon kiemelten kell kezelni a kóbor állatok, állatmenhelyek, állatmentő egyesületek, vadmentők és önkéntes állatorvosok megsegítését.

Azért nem foglaltam bele az állatokat az adományozással kapcsolatos bejegyzésbe, mert úgy gondolom lényegesen több ember segít állatoknak, mint embereknek. Ez így is van jól, hiszen míg az ember önellátó, addig egy állat mindenféle szempontból a mi segítségünkre van rászorulva. Egy átlag állampolgár olyan mennyiségű információhoz és segítő felülethez tud hozzáférni, hogy ebbe nem érzem úgy, hogy pluszban én bármit hozzá tudnék tenni azáltal, hogy írok róla.

Tájékozódás

A témát illető első és szerintem legfontosabb gondolat az, hogy TÁJÉKOZÓDJ és ne sztereotípiák, előítéletek mentén gondolkozz. Vannak akik valóban saját maguknak köszönhetik, hogy utcán vagy nélkülözésben élnek, de ez a létszám elenyésző.

Ha családdal élsz, egyedül saját lakásban, albérletben, koleszban, párodnál, teljesen mindegy hol, valószínűleg nem tudod teljes mértékben átérezni mit él meg az, akinek nincs senkije. Senki aki segíthetne, nincs pénze önálló lakhatásra, de társulni sem, még annyi sem, hogy egy hostelban szálljon meg többedmagával. Nincs családja vagy rokonsága, nincsenek barátai sem ismerősei, és az államtól is korlátozott mértékben kap segítséget (vagy épp pont a fent említett okok miatt börtönbe zárja).

Hajléktalan törvény

Az állam új, minőséginek nevezett szolgáltatásokat vezetett be, azaz “Első befogadási pontok”-at alakít ki, ahol “köztisztasági feladatokat lehet elvégezni az éjjeli melegedőre való szállítás előtt”.  Vagyis eleve nem lesz mindenki számára elérhető a melegedőbe való bejutás és nem csupán a szűkös hely/darabszám miatt, hanem egyéb feltételeknek is meg kell felelnie. Azonban ezeknek a feltételeknek a teljesítését maga a hajléktalan életforma nem teszi lehetővé legtöbbük számára. Aki szállón kíván aludni, annak rendszeres egészségügyi igazolással kell rendelkeznie arról, hogy nem tetves, nincs bőrgyulladása, nem rühes. Plusz félévente tüdőszűrő vizsgálattal kell ellenőriztetnie, hogy nem TBC-s. 

A helyzet nem olyan rózsás, mint ahogy azt általában gondoljuk, vagyis nem mindenki kap segítséget aki rászorul, hiába lép és kér. Hiába igyekszik lehetőséget keresni a továbblépésre, nincs megfelelő kapacitás a kérések teljesítésére.

Önzetlen segítség

Az adományozás, az önzetlen segítség akkor valóban önzetlen, ha közben nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, nem híreszteljük/nem kérkedünk vele. Ami szerintem még fontos, hogy úgy kommunikáljunk azzal akin segítünk, hogy ne érezze könyör-adománynak, ne sértsük meg emberi mivoltában, merjünk két szót váltani, mint bárki mással. Ennek a szemléltetésére jó példa, amikor köszönés és egyetlen szó nélkül csak kinyújtunk pénzt az autó ablakán kéregetőknek, de nem gondoljuk végig a lecsapódó érzelmeket, a nonverbális jeleket.

Oda kell figyelni a szókincsre, ne mondj olyat, amit a közvetlen környezetednek sem mondanál (pl.: ne használd a csöves, koldus, csóró, földönfutó és hasonló kifejezéseket). Köszönj és légy kedves, ez semmibe nem kerül, tisztelettel beszélj, mert tiszteletből jut a legkevesebb nekik (pl.: ne tegeződj idősebb emberrel ismeretlenül). Ha adományozol és időd engedi, írj pár kedves szót az ajándékod mellé.

Közösségi média

Vloggereknél szoktam olyan videó alatti kommenteket olvasni, ahol megvádolják őket azzal, hogy kérkedni szeretnének, hogy “megtehetik”. Szerintem ezt a gondolatot el kell vetni. Fontos feladatot végeznek ebből a szempontból, mert egyrészt felhívják a figyelmet a segítségnyújtás és adományozás fontosságára. Igyekeznek megértetni ennek a jelentőségét társadalmi szinten és a megsegített szintjén is. Ugyanakkor tájékoztatnak, hogy azok, akikben megvan a szándék hol és milyen formában tudnak egy ilyen kezdeményezés részévé válni.

Az adományozásról sokan azt gondolják “sokba kerül” és “adjon akinek sok van”, de egészen apró dolgokkal is tudunk segíteni úgy, hogy az nem kerül extra kiadásba. Ezért nagyon fontos, hogy azok, akik szélesebb körben tudják hallatni a hangjukat, azok néha kitérjenek erre a témára.

Legtöbben karácsony tájára időzítik ezt a posztot, ahogy én is, de ez nem véletlen. Ilyenkor a legfogékonyabbak az olvasók és hallgatók a könyörületességre, az adományozásra. Ez van “belénk nevelve”, mivel a kereskedelmi csatornák és más felületek is évtizedeken át ilyenkor fókuszáltak leginkább erre és ebben nőttünk fel. Ilyenkor vagyunk érzelmileg a legnyitottabbak (sajnos általában csak ilyenkor).

Mikor adományozzunk?

Statisztikák szerint elképesztően nagy a különbség, hogy advent idején mennyivel többen tesznek valamit a dolog érdekében, mint az év bármely más szakában. Akár az 1%-ot is beleértve, holott arról is teljesen önállóan dönthetünk, a lábunkat sem kell kitennük otthonról, egy plusz fillérünkbe sem kerül. Ráadásul ügyfélkapun keresztül ezt otthon a meleg ágyból is simán megtehetjük egy reklámblokk alatt.

Fontos lenne megérteni, hogy az aki rászorul, az nem csak ünnepekkor nélkülözik, hanem az év teljes egészében. Neki minden egyes nap ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenie, ezért próbáljuk meg valahogy átformálni a gondolkodásunkat. Akkor is igyekezzünk pici lépéseket tenni, amikor a balatoni vagy külföldi nyaralás, iskolakezdés, hétvégi bevásárlás vagy éppen az állatorvos jár az eszünkben.

A társadalom és az adományozás

Az a tapasztalatom, hogy sok blogger és vlogger nem mer belemenni ebbe a témába, mert a legtöbb ember egyszerűen nem kíváncsi erre. Untatja, nem érintett semmilyen szempontból és egyszerűen lusta ezzel foglalkozni, teher neki erről olvasni/hallani. Az ilyen témájú videók nézettsége alacsonyabb, mivel erről röviden nem lehet fogalmazni. Az ilyen cikkekről a kilépés is hamarabb történik meg, mint bármilyen más tartalomról amit szórakoztatásként fogyasztunk. 

Sokaknál ez valószínűleg nem tudatos döntés, csak egyszerűen aznap ott és akkor nem kíváncsi erre, de ez már bőven marketingelméleti/pszichológiai kérdés. Erről számtalan tanulmányt találhatunk a neten. Ráadásul ez és az ehhez hasonló témák nem taglalhatók személyes véleménynyilvánítás nélkül és sokan félnek, hogy megosztják a közönségüket. Támadásoknak tehetik ki magukat, ezért megértem azokat akik nem éreznek magukban kellő bátorságot, hogy kényes társadalmi kérdéseket taglaljanak.

Hiszek a bennünk élő jóban, ezért nem feltételezem, hogy aki így gondolkodik nem gonosz, csak lehet, hogy egyszerűen még nem találta meg a belső motivációt, a módját és lehetőségét annak, hogy segítsen. Vagy bátortalan, fél, hogy kínos lesz, vagy ami a legegyszerűbb: nem veszi észre, hogy a saját közegében és életterében mit és kinek, milyen módon tud segíteni.

A Hajléktalan törvény megszületése óta ez a téma különösen ingoványos talaj, de ezt gondolom senkinek sem kell bemutatni, most bele sem mennék a saját véleményem fejtegetésébe a törvénnyel kapcsolatosan, mert nem a politikai állásfoglalás a cikk témája.

Adományozás extra költségek nélkül

Sokan szívesen segítenének másokon, de nem tudnak a havi kiadásokba extra tételeket beépíteni, számukra jó hír, hogy vannak egészen nullköltséges megoldások. Ilyen lehet a megunt játékokat árvaházba vagy kórházakba, adventkor a Mikulás-gyárba vinni.

A nem használt de még hordató ruhákat gyűjtsük össze akár családi/baráti/munkahelyi szinten és juttassuk el a megfelelő gyűjtőközpontokba, áruházi leadókba.

Az ilyen jellegű adományoknál kérlek mindig figyeljetek az átadott holmik állapotára, mert AZ ADOMÁNYOZÁS NEM LOMTALANÍTÁS. _Tehát ne adjatok oda olyan dolgokat, amik jelentősen sérültek, használhatatlanok, költeni kellene a működtetésükre, haszontalan dolog (pl.: a lila flitteres bulizós rucid tuti nem lesz senki hasznára). Azt sem ami veszélyes vagy mérgező, lejárt élelmiszer vagy gyógyszer. Molyos, dohos, penészes ágyneműt vagy ruházatot sem adományozunk, tehát kerüljünk minden dolgot ami nem ésszerű keretek között mozog…

Ha van felesleges BKV jegyed, régi de működőképes telefonod, könyved (lehetőleg ne a rádiószerelésről szóljon…) ezeket is odaadhatod a hajléktalan embereknek. Segíthetsz azzal, ha a kutyákkal élőknek pórázt, nyakörvet, kutyaeledelt adsz.

Önkéntesség

Segíthetsz önkéntes munkával. Az állatmenhelyek önkéntes munkáit sokan ismerik, azonban nincsenek tisztában más szervezetek lehetőségeivel. Segíthetünk egyházi rendezvényeken, ételosztásokon. A bejegyzés későbbi részében olvashattok étel-szekrényekről, ide is mindig keresnek önkénteseket. Elkél a segítség hajléktalanszállókon, télen esti és éjszakai ellátással foglalkozó segítőszervezeteknél, ingyenkonyhán, idősek otthonában, anyaotthonokban, átmeneti- és reintegráló otthonokban, stb.

Nagyon sok lehetőség van, de meg kell említenem, hogy valószínűleg nem olyan munkákat kell elvégezned, mint a polcok porolása, de ha belevágsz ezt el kell fogadni és ennek megfelelően hozzáállni.

Az ezzel kapcsolatos lehetőségeket maguk a szervezetek szabják meg saját hatáskörükben. Ezért azt javaslom, hogy aki úgy érzi van hozzá kedve és lelki ereje vegye fel a kapcsolatot személyesen az érintett intézményekkel.

Az Idősek Barátai Programon keresztül a két legjobb dolgot nyújthatod az idős emberek számára, vagyis az idődet és társaságod. Önkéntesként időt tölthetsz egyedülálló vagy elhanyagolt idősekkel, beszélgethetsz, felolvashatsz. Elkísérheted őket orvoshoz, közértbe, temetőbe, sétálni, hogy arra az időre is kiléphessenek a magányból.

Élelmiszer adományozás

Talán ez az a kategória, ahol a legtöbb variációs lehetőség van a segíteni vágyóknak. A legtöbb áruházláncban most már vannak adománygyűjtő ládák/boxok, ahova a tartós élelmiszert berakhatod. Alapítványokon keresztül is adakozhatsz, ahova személyesen beviheted az élelmiszereket.

Ne feledd, senki sem várja el tőled, hogy egész raklapnyi holmit vigyél, elég vásárlásonként egy konzerv májkrém, egy száraztészta, bármi amit a saját anyagi kereted lehetővé tesz.

Ha nem kedveled ezt a módszert és inkább látni akarod a szemeddel mi hova kerül, akkor egészen nyugodtan adj ételt a hajléktalanoknak személyesen. Lehet ez akár csak egy szelet aluljárós pizza, egy hamburger, egy péksütemény, az otthoni plusz adag főtt étel, egy üveg meleg tea, hidd el nem fogják elutasítani.

Vannak olyan éttermek és kávézók, ahol plusz ételadagokat, csésze kávét kifizethetsz előre. A rászoruló személy bemegy és a blokkokból választhat egy neki tetsző dolgot, amiért neki már nem kell fizetni. Ez a módszer nem itthoni találmány, Suspended Coffee – Felfüggesztett Kávé néven már a világon mindenhol évtizedek óta alkalmazzák.

Így nem csak a hajléktalanokon segíthetsz, hanem akár olyan embereken is, akik éppen munkanélküliek, átmenetileg nagyon nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Szerény körülmények között élő egyetemisták, idős nyugdíjasok, akiknek egy tányér leves, egy pörkölt vagy éppen egy csésze kávé a napjuk fénypontja lehet. Ezen vendéglátóhelyek folyamatosan bővülő listáját és térképet pontos elhelyezkedéssel ITT találjátok.

Fölösleges főtt ételek

Léteznek szervezetek, akik a fölösleges főtt ételt aznap eljuttatják a rászorulókhoz futárok segítségével, ami szerintem nagyszerű dolog. Ez nem csak háztartások számára jó hír, hanem éttermek, kifőzdék, kávézók tulajdonosai is igénybe vehetik, így a nap végén megmaradt élelmiszer jó helyre kerül. Ilyen cég például az Ételmentés: http://www.etelmentes.hu/

A főváros és az ország rengeteg pontján találtok Spájz dobozt, Zöld-dobozt, Éléstár szekrény, ezek mind enni adok-enni kapok elven működnek és teljesen ingyenesek. Tehát aki szeretne bármilyen tartós vagy főtt ételt, süteményt, szendvicset betehet ide, amit a rászorulók a nap bármelyik szakában önállóan elvehetnek. A házi készítésű ételeket zárt csomagolásban kell elhelyezni, tartalmazott ételt + készülés és várható lejárat idejét fel kell tüntetni. Ezeket a dobozokat általában naponta egyszer, de nyáron melegben naponta többször önkéntesek átnézik, hogy romlott élelmiszer ne kerüljön ki belőle. Tudnotok kell, hogy ezekből a dobozokból kivétel nélkül MINDIG ELFOGY MINDEN ELHELYEZETT ÉLELMISZER… Nem szorul magyarázatra, hogy ez miért is szomorú dolog.

A Social Point szervezet weboldalán segítséget kaphattok, hogy ti, a saját környezetetekben hogyan tudtok létrehozni és működtetni egy ilyen szekrényt, erről részletesen itt olvashattok: https://socialpoint.hu/programok/free-food-hungary/

Ruha adományozás

A ruhák adományozásáról megoszlanak a vélemények amit megértek, hiszen nekem is volt már kellemetlen tapasztalatom. De az ilyen élményeket helyén kell tudni kezelni, hogy ne ölje meg a tettvágyat!

Egy ideje néhány nagyobb fast-fashion üzlet megpróbálja meglovagolni ezt a lehetőséget, az meglátásom szerint az ember gyarló énjére építenek és pénzéhességre kondicionálnak. Ugyanis a bevitt (nem csak saját márkájú) ruhákért igen csekély levásárlást biztosítanak cserébe. A leadott ruhákat nem adományozzák el, hanem újraértékesítik használt ruhaként, ami viselésre nem alkalmas állapotú azt pedig újrahasznosítják egyéb iparágak számára. A környezet szempontjából hasznos, de alapvetően szimplán egy kereskedelmi fogás.

“Zöld” ruhaprogram

Ilyen üzlet például a H&M, oldalukon el lehet olvasni az ide vonatkozó gondolataikat, hogy mit milyen formában hasznosítanak újra. Még mielőtt a “zöldmosáson átesettek” egyből rám támadnának, számomra is igen fontos a környezetvédelem, sok lépést és változtatást hajtottam végre a saját életemben ennek jegyében. Valóban jó maga az alap gondolat, hogy hasznosítsuk újra, de attól, hogy egy üzletpolitika korrekt, vagyis megmondják, hogy továbbértékesítik (nem csak használt ruhaként, hanem a további feldolgozásra eljuttatott textilekért is pénzt kapnak) még nem lesz erkölcsileg is korrekt!

Főleg, ha valaki tömegeket tud megmozgatni! Számomra ez az egész akkor lenne becsülendő, ha minden olyan ruhát ami még hordható kizárólag adományként lehetne leadni. Lekövethető módon tennék, amitől hiteles lenne, hogy valóban a bolygó védelmében cselekszenek, nem pedig csak kiaknáztak egy igen nagy piaci lehetőséget.

Vagy ha nem fogadnak be hordható állapotú adományokat (mert mondjuk nem vállalják az ezzel járó disztribúciós és más költségeket) legalább masszívan felhívnák a figyelmet az adományozás fontosságára!

Hogyan válasszak szervezetet?

Nehéz kiválasztani melyik szervezetben bízzunk meg, mert a sajtóban sok negatívum kering, ezért az én javaslatom a következő:

  • válassz olyat, ahol nyomon követheted az eseményeket, van nyoma az adomány útjának valamilyen formában,  pl.: átadó ünnepség
  • hivatalos és elérhető dokumentáció
  • közösségi média felületeken folyamatos a visszajelzés, stb.

Ha mégsem győzött meg senki, esetleg nincs lehetőséged eljuttatni a holmid gyűjtőhelyekre, akkor ne egyszerre, egy ünnep idején akard ezt megoldani. Oszd el az év egészére, kisebb adagokban oszd szét a cuccaid megfelelő helyekre, adományládákba. Ha van rá kereted adakozz online, a legtöbb alapítvány semmiféle összegszerű határt nem ír elő, bármennyinek örülnek.

Menstruációs szegénység

A ruhán és élelmiszeren kívül adományozhatsz eldobható egészségügyi termékeket. Itt el kell felejteni a környezettudatosságot, hiszen aki rászorul intim betétekre, vizelettartó betétre és más hasonlókra általában nagyon rossz anyagi körülmények között él. Sok esetben tiszta vízhez sem jut, ezért nem tud mit kezdeni az intim kehellyel, mosható betéttel, tamponokkal. Számára a használatuk rendkívül körülményes vagy nem higiénikus! Itt megjegyezném, hogy igen előzékenyen pár webshop lehetőséget ad ezek adományként való vásárlására. De valószínűleg cseppet sincsenek tisztában a használhatóságukkal rossz higiéniai körülmények között.

A MENSTRUÁCIÓS SZEGÉNYSÉG mint fogalom pár éve él a köztudatban és eddig nagyon sikeres kezdeményezések kapcsolódnak hozzá. Több nagy márka és szervezet gyűjtéseket rendezett ebben a témakörben. A The Body Shop, Nemluxustáska következő gyűjtési időszaka januárban lesz, erről részleteket ITT olvashattok. A Magyar Vöröskereszt egész évben működő #lánybólnővé elnevezésű programjába bármikor becsatlakozhattok.

A menstruációs szegénységről berakok nektek ide egy videót, érdemes megnézni és megérteni a helyzet fontosságát.

Higiénia – adományok

Jól jöhet még

  • az eldobható gyermek- és felnőttpelenka,
  • körömolló vagy körömcsipesz,
  • fültisztító,
  • tüsfürdők és társaik,
  • fehérneműk és zoknik – utóbbiakhoz nagyon ritkán férnek hozzá, van hogy melegítés céljából zokni helyett újságpapírral bélelik ki a cipőket
  • textilzsebkendők
  • wc papír és papírzsebkendő
  • papucs
  • szemüveg (igen, ez is, mert sajnos nincs lehetőségük készíttetni)
  • gyógyszerek és kötszerek: ezek gyorsan és nagy mennyiségben fogyó eszközök, itt gondolj antibiotikumra, gyulladáscsökkentőkre, lázcsillapítókra, sebtapaszokra, steril kötszerre, tetvek elleni szerekre, fertőtlenítőkre, fájdalomcsillapítókra, stb.),
  • eldobható borotva,
  • vastag harisnya,
  • fogkefe és fogkrém,
  • hajkefe vagy fésű,
  • feleslegessé vált mankó/járókeret/sétabot és más gyógyászati segédeszközök.

A felsoroltak egyikénél sem kell márkás termékekből bevásárolni. Hidd el, hogy pontosan ugyanakkora hasznossága lesz a 300 forintos 10 darabos Aldis szárnyasbetétnek mint az 1200 forintos Libresse-nek! És ne gondold, hogy hatalmas pakkokkal kell megjelenned, elég ha csak ezer forintot költesz erre egy hónapban, valakinek az is nagyon megkönnyítheti a mindennapjait.

Nem győzöm hangsúlyozni: senki sem fog rád csúnyán nézni, ha három tubus fogkrémmel és egy 200 forintos fogkefével állítasz a leadóhelyre. Örülni fognak neki, akkor is ha ezt te esetleg nem érzékeled különösebben, hiszen ez egy természetes emberi dolog kellene, hogy legyen és nem egy ünnepelendő kuriózum.

Háztatársi holmi adományozás

Ha van használható állapotú (ahogy feljebb is említettem nem penészes lomok) pléd, takaró, paplan, párna, hálózsák, törölköző, hőtartó fólia adományozd el. Az életmentő fólia (sportszer üzletekben ezer forint alatt elérhetők), különböző vastagságú matracok, szivacsok – kidobás helyett ajándékozd el őket. Lehetnek bármennyire elnyűttek a szemedben, attól még valaki örülni fog neki és nagyon jó hasznát veszi majd. Nem baj ha foltos, esetleg van egy pici lyuk a takarón, vagy lejött a szegélye, attól még használható! A lényeg, hogy legyen kimosva!

Ezeket elviheted hajléktalan szállókra, de ha nincs autód a szervezetek gyakran tudnak segíteni az elszállításban. Ha nem találsz jobb megoldást a kisebb háztartási dolgokat, ruházatot, cipőket tedd a kuka tetejére egy tiszta szatyorba vagy zsákba, hogy a többi hulladékkal ne érintkezzen. Saját tapasztalatból kiindulva azt javaslom, hogy ezeket a szemétszállítás előestéjén helyezd el, amikor a kukák már kint vannak az utcán. Így  a többi lakót nem zavarod vele és nem dobják pár nap alatt a kuka tetejéről bele a kukába. Ne hajnalban rakd ki, mert a kukások a szeméttelepre viszik. Ezt megteheted a maradék főtt étellel, kenyérrel is – figyelj az évszakra, nehogy az étel megromoljon!

Budapesten több helyszínen Ajándékdoboz működik. Itt elhelyezhettek ruhákat, játékokat, bármilyen olyan eszközt, ami nem élelmiszer és számotokra fölöslegessé vált, de még használható állapotú. A dobozok fellelhetőségéről és aktuális tartalmáról a szervezet Facebook oldalán találtok információkat.

Érzem, hogy kezd kissé nehéz lenni a tartalom, ezért most zárom is ezt a bejegyzést. A fent leírtakkal senkit sem akarok sem megbántani, sem megítélni mert ehhez sem nekem sem másnak nincs joga. Ezek az én személyes érzéseim a témával kapcsolatban, amik lehet nem tökéletesek, lehet rosszul gondolkodok, de remélem a lényeget sikerült átadnom.

Soha ne félj segíteni vagy segítséget kérni és erre buzdíts másokat is!
Kérlek oszd meg ezt a posztot, hogy akik lépni akarnak megtehessék.
Köszönöm!

Előző
Raffaello golyó ünnepélyes köntösben
Adományozás: mit és hogyan?