Zabkása mikróban elkészíthető változata – teljesen rákattantam!

Sokáig a bolti cukros reggelizőpelyhekre szavaztam, majd áttértem a zabpehelyre. Tejjel, joghurttal, hidegen, melegen mindenhogy finom és különösebb erőfeszítések nélkül is meleg reggeli kerülhet a pocakba.

Eleinte a zabpelyhet joghurttal kevertem, de ennek a legnagyobb hátránya az idő, ugyanis legalább fél órát szottyadnia kell mire megpuhul. Aztán átálltam a tűzhelyen főzött zabkására, de nincs időm minden reggel főzőcskézni, ráadásul rendszeresen több készült, mint amit meg tudtam egyszerre enni. Aztán gondoltam egyet és beraktam a mikróba.

Nem volt receptem, ezért az első két-három alkalom kísérletezés volt, de végül megszülettek a megfelelő arányok. Amióta kikísérleteztem természetesen nagyon sokféle mikrós zabkása recept került fel a netre, mind más és más arányokkal. Ahogy megérkezik a hűvösebb idő, hozzám is megérkezik a vágy, hogy zabkását reggelizzek 🙂

A zab lisz és pehely formája nagyon népszerű az utóbbi két évben, mivel könnyen beépíthető a legtöbb diétába, gazdag fehérjeforrás és általánosan is elősegíti a fehérjék beépülését a szervezetbe. Ha nem diétázol, de szeretnél egészségesen étkezni, akkor is érdemes felvenned az étrendedbe!

A zab magas fehérjetartalma mellett tejjel vagy tejtermékkel együtt fogyasztva, minden esszenciális aminosavhoz hozzájuttatja a szervezeted. Emellett cinket, foszfort, B- és E-vitamint, kálciumot, magnéziumot, káliumot és vasat is tartalmaz.

Lassan felszívódó szénhidrát, ezért cukorbetegek és inzulinrezisztensek is bátran fogyaszthatják, mivel nem emeli meg a vércukorszintet, hanem stabilizálja azt. Rosttartalma magas, könnyen emészthető mégis eltelít, segíti az anyagcsere folyamatokat és az emésztést. A koleszterinszintet csökkenti, segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket. És nem utolsó szempont, hogy olcsó, finom és sokoldalúan felhasználható. Vegetáriánusok növényi tejjel is elkészíthetik!

Zabkásához a natúr, aprószemű zabpelyhet javaslom, szinte minden szupermarketben kapható, ára kb. 350 Ft/fél kiló, de a fél kiló nagyjából 10-12 reggelire elég adagolástól függően. Elkészítheted este is, de finomabb frissen. A munkahelyeden is összeállíthatod: a tejet és zabot együtt egy mikrózható dobozban már otthon bekészíted, egy zárható zacsiban vagy egy kis dobozkában pedig viheted a magvakat és gyümölcsöket amiket az elkészült kása tetejére szórsz.

A recept rém egyszerű, a lényeg, hogy ugyanazzal a csészével mérd a hozzávalókat. Fél csésze zabpehelyhez egy csésze tejet öntesz és 2-2,5 percre berakod a mikróba. Ha letelt kiveszed, átkavarod és még egy percre visszarakod. Tényleg csak egy percre, mert könnyen kifut. Majd hagyod hűlni 5-6 percig. Rakhatsz bele fahéjat és mézet is, de csak ha már nem mikrózod többet és nem tűzforró, máskülönben a méz elveszíti értékes enzimjeit.

Ezután már teljesen rád van bízva mit adsz hozzá. Bármilyen friss gyümölcs (darabolt gyümölcsök, reszelt alma), aszalék, magvak, mogyoró és diófélék, csoki (ha forrón rakod rá nagyon gusztán elolvad), kókuszreszelék (még jobban kiemelheted az ízét, ha a zabbal együtt kevered a tejhez és együtt melegíted őket), konzerv gyümölcs, fagyasztott gyümölcs (belekeverheted közvetlenül a forró kásába, hamar megolvadnak és átlangyosodnak), mák (a darált mákot szintén melegítéskor rakd bele), villával áttört banán, holland kakaópor, rum…. a variációk száma tényleg végtelen!

Nem csak én vagyok oda érte, hanem Málnácska is 😀 Bár ő inkább a banánra pályázik 🙂

Még nem érkezett hozzászólás

Válaszolok

Az e-mail címed nem lesz publikus.

@mokkamalnablog
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.
@mokkamalna
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.