Virágot a férfiaknak!

Azt hiszem darázsfészekbe készülök nyúlni. Ez a bejegyzés annyi helyen támadható, félreértelmezhető és kiforgatható, hogy megszámolni sem tudom. Ráadásul olyan légkör vesz minket körbe, ahol minden lázadás szinte automatikusan pozitívnak tekintendő, bátornak titulálják, azonban ha valaki akár csak kis mértékben is megkérdőjelezi azt, esetleg kritikával él, az azonnal ellenséggé válik, egy létra fokán lejjebb kerülne, mint a lázadás eredeti tárgya és a köré alakult mozgalom ellenfele. De ez engem nem tart vissza attól, hogy nőként megkérdőjelezzem a feminista mozgalmak azon részeit, melyek a fejlett országokban az önértékelés himuszai...

Feminizmus – Az eszme, ami eltorzítja a nőket

A feminizmus valamikor valóban valami jobbat, valami egyenlőbbet és egészebbet akart megteremteni. Vannak harmadik világbeli országok, ahol ez a folyamat még mindig zajlik, a mozgalom jelenléte szükségszerű és gyakran életmentő. Azonban a XXI. századi feminizmus azokban az országokban, ahol a törvény egyenlő jogokat biztosít a nőknek és a különbségeket/hátrányos helyzeteket a társadalom egyes tagjai hozzák létre vagy tartják fenn, nem pedig a jogrendszer, ott úgy érzem a feminizmus inkább már pusztít, mintsem épít. Gyakran tapasztalom, hogy egyes emberek (bármilyen nemű és identitású emberről is legyen szó) a magánéleti vagy szakmai kudarcaikat félresöprik, nem keresik meg a probléma gyökerét, nem akarják megtalálni személyes fejlődésük irányát és eszközét. Sokkal inkább egyből beállnak egy mozgalom mögé, a lehető legtöbb (indokolt és nem indokolt) helyzetben vakon skandálják amire a csoport többi tagja megtanította őket, uszítanak, hergelnek, nem hajlandóak kommunikálni, elbújnak az óbégatás mögé és egyúttal várják a csodát az őket körbevevőktől, hogy majd ez a fajta nyomás kikényszerít valami olyan helyzetet, amiben ők kényelmesen érzik magukat. De az emberiség történelme számos esetben bebizonyította, hogy ez bizony nem így működik, lelkiismeret furdalásra építeni egy változást nem lehet, csak újabb frusztrációt szül!

Vak befogadás

Úgy is lehetek egy eszme elkötelezettje, hogy közben megtartom a saját identitásomat, a gondolatrendszeremet és az egyéniségemet. Nem kell semmilyen eszmébe teljesen felemésztődni és elégni, mert az már egy erős szélsőség, az azt jelenti, hogy bármit is diktál az adott csoport, te nem vagy hajlandó egyetlen pontját sem kétségbe vonni, átgondolni, megkérdőjelezni a valódi értékét és hasznosságát. A szélsőséges ideológiák pedig nem csak a régmúltban okoztak nagy veszedelmeket, hanem a jelenünket is szervesen áthatják, sőt, nagyon is fel kell rá készülni és meg kell érteni azt a tényt, hogy a jövőnket (a nagyon közeli jövőt) vaskosan fogja formálni a szélsőséges ideológiákhoz való hozzáállásunk. Ezért nem kell egy ideológia elől egy másikba, a teljes ellentétébe menekülni akár, hanem meg kell érteni a folyamatokat, kísérletet kell arra tenni, hogy a fejünkben lévő gondolatok eredetét, egy gondolat lehetséges következményeit, megítélését és hatásait is felmérjük, máskülönben nem tudjuk felmérni a saját döntéseink súlyát sem. Meg kell próbálunk minden ideológiát elemeire bontani és minden egyes tételét megkérdőjelezni, majd eldönteni a saját belső iránytűnk szerint, hogy azzal egyet tudunk e valóban érteni vagy sem. Egy ideológia soha nem lehet menekülés abból a valóságból ami körbevesz, soha nem lehet a tehetetlenség és a düh leképeződése, mert az eszmék veszélyesek, amint valaki önkontroll és megfontoltság nélkül használja őket.

A kettévált társadalom

Magyarországon ha véleményt szeretnél formálni már nincs arany középút. A politikai kampányok az utóbbi évtizedben elérték azt, hogy ha nem állsz ki valami/valaki mellett, akkor mások szemében automatikusan ellene vagy. Magyarán, ha nem értesz egyet egy párt valamelyik döntésével, rendelkezésével vagy gondolatrendszerével, akkor te automatikusan, mindenképpen, csak és kizárólag a teljes ellentétét támogatod, ellenféllé válsz. Például: kritizálsz valamit az Orbán-kormánnyal kapcsolatban, így te nem lehetsz sem FIDESZ-es, sem jobboldali, automatikusan baloldali szoci leszel, vagy ballibsi. Az pedig végképp nem merül fel senkiben, hogy neked lehetséges, hogy egyik oldal sem felel meg, nem húzol senkihez, sokkal inkább az arany középút híve vagy, amibe beletartozik az is, hogy nem oldalakhoz és pártokhoz húzol, nem hagyod bullshitekkel teletömni a fejed, hanem problémákat dobsz fel és megoldásokat vársz, párttól és politikai iránytól függetlenül.

Ez a minta annyira begyűrűzött a társadalomba és az emberi kapcsolatokba, hogy egy teljesen hétköznapi beszélgetésből is hatalmas ellenségeskedés és dráma tud kialakulni. Valamilyen formában a feminista mozgalmak/csoportok aktuális kommunikációjában is ezt látom: ha nem vagy feminista a szó aktuális értelmében (na nem a szüfrazsettek szerint formált értelemben), akkor:

  • te csak egy szívtelen, lelketlen és önző nő lehetsz, akit hidegen hagy a nők elleni erőszak és más hasonló finomságok, csak a saját életed és boldogulásod érdekel, hiszen máskülönben mi az hogy nem szólalsz fel?
  • saját környezetedben a férfiak által elnyomott, megtört, értékeit és lehetőségeit nem ismerő nő lehetsz, aki nem mer kiállni a mozgalom mellett, de szívesen lenyúlnak érted onnan fentről és kinyitják a szemedet
  • hímsoviniszta, patriarchátus-hívő, nőket elnyomó és verbális/fizikai abúzusra hajlamos férfi lehetsz.

Valamiért soha nem tudok kiolvasni a feministák kommunikációjából és az őket képviselő riportalanyok szavaiból egy olyan lehetséges elképzelést is, hogy lehetsz feminista, egyenjogúság-párti, a nőket érő bántalmazások és hátrányos megkülönböztetések ellen küzdő/cselekvő ember úgy is, hogy nem semmisíted meg vagy épp tolod túl az jóízlés határán a nőiességed minden külső jegyét, párkapcsolatban élsz, ahol a férfi társadra egyenlő partnerként tekintesz, és magát a párkapcsolatot nem egy nemek közti háborúnak fogod fel. Ha olyan érzések támadnak benned, mint bennem a feminista szó hallatán, akkor gyakorlatilag a női társadalom szégyenévé válsz a szemükben, aki a saját neme egyenjogúsága ellen AKARATTAL KÜZD. Ami természetesen nem igaz, rám sem és nagyon-nagyon sok más emberre sem – férfiakra is értendő természetesen!

Vannak valóban rendkívül fontos helyzetek, amikre fel kell hívni a figyelmet. Ilyen a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak, ami a statisztikák alapján a nőket és a gyerekeket jelentősebb számban érinti, mint a férfiakat, viszont tapasztalatom szerint a verbális erőszak, lelki megaláztatás most már sokkal inkább a férfiakat éri, mintsem a nőket. Bizonyos országokban a szavazati jog, munkavállalói jogok elnyerése, jogosítvány megszerzésének és az önálló (felügyelet nélküli) szabad közlekedésnek a joga, a tanulás és oktatási rendszerben való részvétel joga, a rituális csonkítások beszüntetése elleni küzdelem rendkívül nehéz feladatnak bizonyul a feminista mozgalom számára, ami nélkülük és más emberjogi mozgalmak nélkül rettenetes helyzetben hagyna több száz millió nőt. A munkájuk hasznos, nélkülözhetetlen és átformálja a világot.

DE ezekre nem megoldás az egresszív viselkedés, uszítás és gyűlöletkeltés mindenki más ellen, aki megkérdőjelezi a feminizmus bizonyos pontjait, vagy épp egy kötelező kvóta bevezetése. A kötelező kvótákkal kapcsolatban talán egyszer össze tudom szedni a gondolataim és meg tudom fogalmazni mi is a bajom ezzel. Miért káros ez minden résztvevő számára, miért kirekesztő és ugyanúgy akár érdemtelenül előnyhöz juttathat bizonyos embereket, mint a kvóta hiánya? (Lásd, az Oscar díj új szabályzata, amit szintén egy mozgalom keltett életre, de nem gondolom, hogy bárkinek ez így valóban megfelelő, ugyanis az így bekerült alkotásokat sokan már eleve ellenszenvvel fogják fogadni, nem fogják meglátni az értéket a művészeti alkotásban, továbbá rendkívül módon kirekeszti azon alkotók sorát, akiknek szintén értékes mondanivalójuk lenne, de a kvóták miatt nem kerülhetnek be. A szabályzat itt érhető el: https://www.oscars.org/news/academy-establishes-representation-and-inclusion-standards-oscarsr-eligibility)

Az ilyen típusú feministák gyűlöletének kereszttüzében a férfiak állnak. Az esetek nagy részében úgy gondolom, hogy méltatlanul. Nem genderkérdés, hogy ki mennyire képes a másikat emberszámba venni, mennyire hajlamos a fizikai agresszióra, mennyire természetes számára a becsmérlő verbális kommunikáció, hogy mennyire meghatározó számára egy leendő dolgozója külseje, amikor szakmai döntéseket hoz, és még hosszasan sorolhatnám a példákat. Ezt az adott ember saját lelkülete, kulturáltsága fogja meghatározni. Ezeket a dolgokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni, nem lehet a fejben erőszakkal rendet tenni, kikövetelőzni és toporzékolni érte. Ha ez mégis lehetséges volna… hát nem akarnék egy ilyen világban élni, nagyon sötét és sanyarú élet lenne, amilyenre volt már példa a történelem során. Amikor egy ennyire komoly alapú eszméből, mint a feminizmus ilyen álságos, hétköznapi, zsebben hordható, összecsukható rozsdás élű bicska lesz, az jócskán rontja a valódi küzdelmet, hitelteleníti és nevetségessé teszi azon feminista aktivisták esélyeit is, akik egy nemesebb cél érdekében küzdenek, ott, ahol arra valóban szükség van.

Eléggé megfoghatatlan lehet eddig a mondanivalóm gyakorlati része, ezért igyekszek megmagyarázni mi is az, ami engem ennyire zavar a feminizmusban, pontosabban a hétköznapi interpretációjában és a gyakorlatban való alkalmazásában.

Egy férfit és egy nőt a családi és vérségi kapcsolaton kívül a párkapcsolat az, ami a legjobban  összekapcsol. Illetve összekapcsolna, ha nem lenne tele gyűlölködéssel és versengéssel már az egész ismerkedési folyamat legeleje, vagyis a nők tapasztalatom szerint már eleve egy fajta beképzeltséggel, alanyi jogon járó (nemükön alapuló) kitüntetett figyelmet követelnek, különb bánásmódot (aminek a viszonyítási pontjait nem sokszor tudják egyértelműen megfogalmazni, a lényeg, hogy KÜLÖNB legyen) követelnek, a megismerkedés első pillanatától kezdve tenyéren kell őket hordozni, hajbókolni kell a legkülönfélébb gesztusokkal.

Nem lehetsz te, mint nő egyszerűen egy ember és a férfi is egy ember, tehát egyenlő emberekként, egyenlő esélyekkel nekifutni (hiszen ez ugye a feminizmus legfőbb vesszőparipája, hogy EGYENLŐ legyen a két nem), a nők máris többnek érzik ma már magukat egy férfinál csupán azért, mert nők. Nem számít, ha nincs mögötte semmilyen teljesítmény, sem rendkívüli jellem, sem magas szintű értelem és kulturáltság, MINDENKÉPPEN több egy férfinál. Ezzel együtt a férfi valamivel alantasabb, valamivel szolgalelkűbb a szemében, valamivel legyen már kisebb az arca, legyen kevésbé szexista (ergo ne fusson végig a tekintetével, ahogy azt te megtetted első percben, és ha ezen az első vizsgán nem ment volna át nem is adnál esélyt az EMBER megismerésére), fizessen a közös programokért, a közös étkezésért, legyen mérhetetlenül udvarias, olvasson a gondolataidban és nehogy bármi olyan mondat hagyja el a száját, amivel te nem értesz száz százalékig egyet, mert akkor az egész folyamatnak ott és akkor vége, akkor ő már egy lenézhető semmi, egy porhüvely, egy test farokkal de ész nélkül és lélek nélkül.

Téves önértékelés

MINDENÁRON a tökéletesre van szükség, akiről ha menet közben ki is derül, hogy nem is olyan tökéletes az már nem számít, mert hozza az elvárt viselkedési formát, anyagilag és/vagy külsejét, lehetőségeit illetően lehet vele villogni, FELÉR az elvárásaidhoz. Nem-nem! Nem hozzád ér fel, mert te általában messze alulmaradsz ezektől az elvárásoktól amiket te a férfiak felé támasztasz, de te AZT a férfit keresed, aki mellett majd azzá válhatsz, akivé már akkor képzeled magad amikor őt bírálod az első randin. Milyen szép nem? Majd ha bármiféle kétség merül fel a te tökéletességed felől ahelyett, hogy végiggondolnád vajon van e benne valami igazság, vajon tényleg nem vagy annyira kedves és toleráns vagy szép, mint hiszed, vajon tényleg nem vagy annyira okos és intelligens, mint azt a feminista barátnőiddel töltött szerda esti borozgatós szeánsz közben egymásba plántáljátok, akkor bizony azt a férfit el kell söpörni a világ színéről. Mindennek le lehet hordani (és el is lehet ezt hinni a barátnői koszorú többi tagjától), meg kell alázni, meg kell bántani, hiszen mindenképpen neked kell kikerülni győztesen a csatából. Hirtelen már nem is olyan vonzó, nem olyan tökéletes, nem számítanak már annyira az értékei, erényei, hiszen egy férfinak eleve nincs erkölcsi tartása és érzelmei, egy ösztönállat ugye?

Majd lesöpröd ezt magadról, mész a következő első randira, kicsit még nagyobb arccal, kicsit még jobban elvárod az egész egyenlőség dolgot, kicsit még kevésbé érdekel az a férfi aki veled szemben ül. De hát tudjuk, az erősebb kutya baszik, neked is basznod kell, sőt, inkább te basznád meg a férfit most már, mint hogy téged basszon meg. Durva szavak? Hát, sajnálom, ezt gondolom, ezt tapasztalom és hát ahogy mondani szokás, ez az én felületem, azt írok le amit csak akarok. Fuhh, kicsit fel is pörgött a pulzusom, megjöttek az indulatok, hát igen, megértem én amikor te is kiakadsz ha felesben kellene fizetni a hozzád hasonlóan csóró egyetemista sráccal azt a sört és hambit, megértem ha kiakadsz, hogy harmincöt évesen mi az hogy neked csak egy olyan negyvenkét éves, elvált, hétköznapi munkából hétköznapi bérből élő férfi jutott, aki szeretne szeretni, de hát pechjére neki nincs annyi kilátása már így, mint egy multinál segget nyaló középvezetőnek, aki hát valljuk be azért fél megjegyzésekkel is le tud dominálni – de hát nah, neki van mire! Tőle ez megbocsátható, hiszen ő nem bunkó, nem anti-feminista, csak tökös és mivel neked csak képzeletbeli tököd akad mégiscsak kell egy háznál nah!

Természetesen a szarkazmuson túl van a másik oldal, hogy magadat is szétgyötröd és minden férfit akivel leállsz, így mindenki egy szinttel frusztráltabban, egy szinttel szomorúbban, ki alacsonyabb-ki magasabb elvárásokkal, kicsit jobban elégedetlenkedve és megkeseredve fut neki a következő ember elfogyasztásának. Mivel szerinted hibáid nem nagyon vannak, ezért azt a keveset illik elfogadni, hiszen te így vagy szerethető ahogy, ezért nem is érted miért nem találsz magadnak egy valamirevaló PASIT…

Te nem leszel kedves, előzékeny, udvarias, nem teszel gesztusokat, végképp nem elsőként, nem ragaszkodsz, nem alkalmazkodsz, mert hát mint tudjuk ez mind-mind egyenlő azzal, hogy fejet hajtasz egy férfi akarata előtt és megtört téged, birtokol téged. Hát kedves lányok, nők, lehet el kellene gondolkodni, hogy ha ezeket a gesztusokat megkapni jól eső érzés, akkor talán egy férfinak is az lehet, talán csak boldogságot adsz neki, amivel nem fog visszaélni, nem fog cserébe leigázni, mert teljes értékű ember, azonos értelmi és érzelmi intelligenciával, akinek nem okoz különösebb örömet az, hogy azért menjen haza munka után, hogy valakit jól meggyötörjön, hanem örül, vágyik haza és vágyik a partnere társaságára, értékesnek tekinti a közösen eltöltött időt. Egy férfi is pontosan ugyanannyit akar az élettől, mint egy nő: teljes életet, számára kielégítő és boldog életet élni. Ennyi. És ezt nem kell felcímkézni sikerességgel, gazdagsággal és hatalommal, vagy más hasonlókkal, mert a boldog és teljes élet, az elégedettség állapota mindenkinek mást jelentHabár a marketing és a reklám folyamatosan arra kondicionál, hogy soha de soha ne legyél elégedett azzal amid van, mindig kevés ezért mindig többre vágyj, használd el gyorsan amid van, mert jön már hamarosan a még jobb, ami majd még boldogabbá tesz, de ha mégsem ne aggódj mert biztosan jön majd egy még annál is jobb… Nem szabad ennek felülni, nem kell hajszolni valamit amiről azt sem tudom mi az, nem tudod megnevezni, nem tudod elképzelni magad előtt, csak egy érzést hajtasz, ami így viszont valószínűleg sosem jön el, semmit nem tapasztalsz meg igazán, semmit sem hagysz meg érlelődni, kibontakozni, nem hagyod a kapcsolataidat együtt fejlődni, tanulni, bukni, ujjáépülni és kiteljesedni. Ezzel a legtöbbet magadtól veszed el, mert ezek a folyamatok tesznek igazán értékessé egy párkapcsolatot, ezek a küzdelmek hoznak igazán közel két embert egymáshoz. De ezt talán egy másik bejegyzésben fogom elővenni, mert ezt egy igen fontos témának tartom és egy lábjegyzetnél mindenképpen többet ér.

Minden kudarc és minden alkalom amikor megsértve érzed magad jó lehetőség arra, hogy kielemezd, vajon mennyire jogos, vajon tényleg az vagy és úgy viselkedsz, ahogy azt te gondolod? Vajon tényleg bírsz azokkal az értékekkel amiket magadénak hiszel? Vajon az a férfi, akit elképzeltél magadnak milyen társat lát maga mellett szívesen? Az utolsó kérdésem már túlmutat a feminizmuson, de ha jól belegondolsz, annyira lehet mégsem üt el… De ezt a témát inkább folytassuk majd egy másik posztban, remélem akkor is itt leszel.

Nagyon érdekel a véleményed, igénylem a visszajelzést, hogy tudjam te/ti mit gondoltok a fent leírtakról és bármiről a témával kapcsolatban, ezért írj nyugodtan e-mailt (mokkamalna@gmail.com) vagy oszd meg velem a gondolataid Instagramon a kapcsolódó poszt alatt!

XOXO
signature
Előző
Kelesztés nélküli túrófánk kardamomos málnaöntettel
Virágot a férfiaknak!