Túrógombóc gyors vaníliaöntettel – egész évben falnám :)

Nagyon sokáig rettegtem a túrógombóctól, egyrészt mert mindhárom próbálkozásom csúfos kudarc volt, másrészt mert ritkán ettem házon kívül is olyat ami finom, nem plöttyedt és érzem is benne a túrót. Aztán megkaptam ezt a receptet, és mondhatom imádom, bármikor-bármennyit típusú étel, és nem kell vele túl sokat bíbelődni.

Ez a recept egy hajdani barát édesanyjától van. Mesteri! Elsőre sikerült, amit el se hittem, pedig nem is kellett fognia a kezemet közben 😀 Azt is mondhatnám, hogy elronthatatlan, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy nem csak a receptet hanem a kisebb csalafintaságokat is megosztotta.

Hozzávalók:

Gombóchoz:
50 dkg tehéntúró
2 db tojás
5-6 púpos evőkanál búzadara
2 csipet só
vanília
1 evőkanál kristálycukor
1 citrom reszelt héja
Morzsához:
1 csésze panírmorzsa
5 dkg vaj vagy sütőmargarin


Elkészítés:

Van aki a zsíros tehéntúróra esküszik és az eredeti recept szerint is az a megfelelő, de mi nem rajongunk érte, ha lehet inkább zsírszegény tehéntúrót teszek bele, azzal is tökéletes marad az állaga. A túrót villával vagy krumplinyomóval jó alaposan szétnyomkodom ne legyenek benne nagy rögök, majd hozzáadom a darát. A búzadara 5-6 púpos kanál, nem tudom ennél jobban behatárolni, függ a tojások méretétől, XL-es tojások esetén mehet a 6 kanál, valamint függhet a túró nedvességtartalmától is. Hozzáadok egy csepp vaníliaaromát (nem aroma!) vagy egy negyed zacskó Dr. Oetkeres bourbon vaníliát, majd belereszelem a citrom héját. A sima vaníliás cukor is jó, ha nem igényled az erősebb vaníliás ízt.

Az első csipet sót a tojásfehérjéhez adom még felverés előtt. Ha a tojás szobahőmérsékletű sokkal hamarabb fel lehet verni és a hab is keményebb lesz (ezt a só is segíti). Ha már félig felvertem mehet hozzá a cukor is, és  együtt verem kemény habbá. A cukorból egy kanálnál többet nem szabad beletenni, mert a gombóc főzés közben szétmállik, ahogy a cukor elkezd olvadni, de egy kanál jót tesz neki, a hab is keményebb lesz tőle, szóval veszélytelen mennyiség.

A túrós-darás keverékhez hozzáadom a tojások sárgáját, és ha jól elkevertem hozzáadagolom a tojáshabot is. Nem kell vele túlságosan kesztyűs kézzel bánni, nem piskótát sütünk… Majd mehet az egész a hűtőbe 1-2 órára, hogy a hozzávalók összeálljanak és a dara megszívhassa magát. Ezt a fázist semmiképp sem szabad kihagyni, sőt akár 2,5 órát is hűlhet, de ha kimarad, a gombócot rommá kell főzni, hogy a dara megpuhuljon, amitől kívül lemállik belül meg kemény lesz.

Ha letelt a hűtés ideje, vizet forralok egy csipet sóval – ebbe a vízbe nem kell olaj mint a tészták főzővizébe. Vizes kézzel egyforma méretű gombócokat formázok és a lobogó vízbe dobom őket. Már az elején érdemes őket megmozgatni, nehogy leragadjanak, illetve elsőre egy gombócot szoktam beledobni, és ha gond nélkül elkészül mehet a többi is. A recept szerint, ha a próbagolyó szétesne még mehet a masszához 1-2 kanál búzadara, de erre nekem még nem volt szükségem. Ha feljöttek a víz felszínére még 1-2 percig főzöm és mehet is a morzsába. További iránymutatás volt, hogy egy tálcára formázzam a golyókat, majd tegyem vissza a hűtőbe fél órára, és onnan pakolgassam a vízbe, így sokkal szebbek és kerekebbek lesznek, de ezt a rész rendszeresen mellőzöm, olyankor lesznek a gombócok picit formátlanok, ahogy a képeken is látszik 😀

A morzsa elkészítése: közepes lángon egy serpenyőben a vajat felolvasztom, a morzsát beleszórom, és addig pirítom amíg szép aranybarna nem lesz, majd rögtön kiszedem egy másik edénybe, ahol kihűlhet és egyszer-kétszer átforgatom. Gombócot úgy a legegyszerűbb “bepanírozni”, hogy egy magasabb falú keverőtálba tesszük a pirított morzsát és a kifőtt gombócokat rögtön beleszedjük,majd körberázzuk az edényt, ettől a gombócok jól meghemperegnek a morzsában. A morzsát érdemes az idő alatt lepirítani, amíg a gombóc a hűtőben csücsül, mert ha már főnek nem lesz rá elegendő idő.

Panírmorzsa helyett más módon is fel lehet öltöztetni a gombócokat: darált mákkal, darált dióval, panírmorzsa és darált dió keverékével (a diót nem szabad a morzsával együtt pirítani mert megég mire a morzsa megpirul, elég utólag hozzákeverni), pirított aprószemű zabpehely, apróra vágott és pirított mandulaszeletek, apróra vágott pisztácia, stb…

A túrógombóc szinte kíván valami kísérőt maga mellé, mondjuk lekvárt, gyümölcsös mártást (villámgyors elkészítés: mirelit gyümölcs és porcukor vagy méz elkeverve, megmikrózva), porcukros tejfölt (nem nagy cucc, kis lábasban porcukorral, vaníliás cukorral kicsit összelmelegíted és kész is), csoki vagy vanília öntetet, egyszóval bármit, ízlés kérdése. Néha, ha nincs hozzá türelmem és/vagy időm egyszerűen veszek egy hidegen elkészíthető vaníliaszószt. De ha jobban ráérek, akkor az alábbi két variáció egyikét célzom meg, attól függően mi van otthon:

Vaníliaszósz 1.:  két tojás sárgájához adok 2-3 evőkanál kristálycukrot és egy fél zacskó vaníliás főzős pudingport, jól elkeverem és kevergetve hozzáöntök egy fél liter tejet, egy kis lábosban folyamatosan kevergetve hevítem amíg olyan állaga nem lesz amit szeretnék, ez kb az első rottyanásig tart. Ha nagyon flancolni akarok beleteszek egy zacsi bourbon vaníliás cukrot is.

Vaníliaszósz 2.: két tojás sárgáját, 3 evőkanál kristálycukrot, egy nagyobbacska evőkanál finomlisztet és egy deci tejet csomómentesre keverek, majd hozzáadok egy zacskó bourbon vaníliás cukrot vagy két zacsi simát, jól elkeverem és felöntöm 4 deci tejjel. Kis lábosban ezt is addig forralom amíg besűrűsödik, és a végén egy kiskanál kocka rámát adok hozzá.

A két fenti vaníliamártás nem csak a túrógombóchoz jó, hanem akármilyen másik süteményhez. Aranygaluskához dupla mennyiséget javaslok főzni, mert a tésztája szárazabb, mint egy túrógombóc, és több öntet illik hozzá.

Jó étvágyat hozzá!

Van már kikísérletezett receptetek valamilyen diétásabb túrógombócra?

Még nem érkezett hozzászólás

Válaszolok

Az e-mail címed nem lesz publikus.

@mokkamalnablog
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.
@mokkamalna
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.