Beszámoló a Marosvásárhelyen tett nyári látogatásunkról

Tudom, tudom, szépen eltűntem… Nem is magyarázkodok, inkább elmesélem milyen volt az utunk! Készüljetek fel – hosszúra fog nyúlni 😀

Romániában születtem, Marosvásárhelyen, Budapesttől 560 km-re, a Kárpátok ölelésében. Román nevén Târgu Mureş, az ország legnagyobb arányban magyarok lakta települése, közel 70 ezer magyar él ebben a városban. A rendszerváltás óta felzárkózott a nyugati országokhoz, kiépült, megszépült, rengeteg programmal, látnivalóval, szórakoztató komplexummal, nemzetközi zenei fesztiválokkal, egyetemekkel, múzeumok és kávézok sorával várja a látogatókat. Nagyon szeretek visszajárni, és ha tehetném minden hónapban mennék, erős honvágyat érzek – ezt talán csak azok tudják megérteni, akik huzamosabb ideig elhagyták a hazájukat. Nem szégyellem románnak vallani magam, hiszen apám román és román családban éltem életem első tíz évet, román iskolába jártam, román az anyanyelvem (származásom miatt néha atrocitások érnek – bár nem értem miért, hiszen egy külföldre települő magyar is magyar marad, és büszkék rá, de idegen nemzetiségű, Magyarországra települő emberekkel sokan gorombák, amiért nem tagadják meg a származásukat. Nyilván az adok-kapok gyűlölködésnek történelmi vonatkozása is van, de szerintem ezen ideje lenne túllépni és tanulni egymás kultúrájából). Szeretem a hazámat, sok szép emlék köt ehhez a gyönyörű országhoz.

Kicsi Andi 🙂

Vásárhely vonzáskörzetéhez tartozó Marosszentgyörgyön laktam, de vásárhelyi iskolába jártam. A kilencvenes évek végén kikerültem Budapestre, anyukámhoz, amit eleinte borzasztó nehezen éltem meg, mert nehéz volt a kommunikáció, hiányoztak a rokonok és barátok, iskolatársak, de egy igen kemény tanulós nyár után – ami alatt megtanultam magyarul írni, olvasni és beszélni – már kezdtem feloldódni, amit leginkább az iskolai sikereknek tudnék be, nagyon pozitívan hatott rám, hogy folyamatosan jól tudtam teljesíteni. Nyaranta hazalátogattam, de ahogy az egy válás során néha lenni szokott, nem ugyanabba a környezetbe, ahol felnőttem.

Mamikám

Nagymamám, azaz Mámi, borzasztó sokat segített, hogy a dolgokat mindig helyén tudjam kezelni, de nem csak nekem, hanem az egész családnak. Háromszoros dédmama, aki a gyerekeit (szám szerint hármat) egyedül nevelt fel, majd minden egyes unokáját születésétől fogva óvta és gondozta (öt unokával büszkélkedhet), és a dédunokák nevelésében is napi szinten kiveszi a részét. A család lelke, aki megbocsátásra, megértésre, becsületre nevelt mindig mindenkit, ő maga a két lábon járó feltétel nélküli szeretet! Rendkívüli ember, ezt elfogultság nélkül mondhatom, soha nem hallottam senki emberfiától rossz megjegyzést rá vonatkozóan, egyszerűen ő a tökéletes anya, nagymama és ember 🙂

De még milyen nagyi! Süt-főz, befőz, és mindig mindenkit felpakol minden földi jóval. Mi is egy rekesz lekvárral, házi likőrrel, buktával és mindenféle egyéb cókmókkal jöttünk haza tőle, mint mindig. Indulásunk előtti napon, mint láthatjátók enyhe túlzásba esett, picit túlbecsülte a bukta-betermelési képességeinket 😀 Még mindig van a fagyasztóban pár darab, amiből megmikrózók reggeli kávéhoz, és máris jól telik a délelőttöm.

Mama buktája eszméletlen finom házi almalekvárral és ordával töltött (egy fajta sajtkészítmény) – Párom először evett ilyet, egyből nyolcat, melegen… a délutáni állatkertezés nyafogással telt 😀

Nagyon ritkán tudjuk együtt ünnepelni a szülinapomat, ezért két héttel előre hoztuk. Mámi sütött nekem egy tortát, megfőzte a kedvenc otthoni fogásaimat mint a juhtúrós puliszka (polenta) és a salátaleves. Ezek biztos furcsán hangzanak, de nagyon finomak főleg együtt 🙂 Ettünk még telemeát, ez fetához hasonló sajtféle, csak krémesebb és nem annyira sós, valamint zakuszkát, ami legjobban az ajvárhoz hasonlít (paprika, paradicsom, padlizsán, bab és fűszerek összefőzve és ledarálva).

Az utóbbi két évben háromszor hiúsult meg az utunk, úgy hogy rendkívül boldog voltam, még akkor is, ha csak három napos lett a pihenés. Unokatesómnál szálltunk meg, így rengeteg időnk volt a szépséges keresztlányunkkal, Inezzel foglalkozni. Volt is minden, gyurmázás, színezés (nem is tudom melyikük élvezte jobban…), repülőzés, éneklés… Három és fél éves, de rendkívül választékosan beszél, kedves, intelligens, de láttunk földön fekvős sírva ordítós hisztit is szóval egy igazi kis hercegnő! Azért a három nap végén egyöntetűen úgy éreztük, hogy gyereknevelésre még ráérünk 😀

Szerencsénkre aktuális volt a Vásárhelyi Forgatag, évente megrendezésre kerülő egy hetes esemény, zenei, gasztronómiai és kulturális fesztivál a város szívében, ami a budapesti Országházban idén megkapta a Magyar Termék Nagydíjat. A fesztivál fő helyszínén tartják a koncerteket (a teljesség igénye nélkül: Bojtorján, Ocho Macho, Magna Cum Laude, Pál utcai fiúk), de a város egész területén vannak kihelyezett események, például a Teleki Tékában, a Rózsák terén, a Borudvarban, stb.. Péntek este látogattunk ki a fő helyszínre, és nagyon megérte! Ocho Macho koncert dübörgött, miccset és házi hamburgert nyammogtunk, faszenen sült kürtöskalácsot, helyi sört és fröccsöt, soroljam még? 😀 A legmeglepőbbek az árak voltak: taxival mentünk oda és haza, a két út nem érte el az 1500 forintot; ketten ettünk, ittunk, vásárolgattunk mindenfélét és nem hagytunk ott többet négy ezer forintnál! Természetesen az ottani bérekhez és nyugdíjakhoz képest más a mérce, ami remélem pár év alatt szintén orvoslásra kerül.

Másnap a városi állatkertet néztük meg a Somos-tetőn. Hááát… Talán csak barátnőm miatt néztem kritikusabban a dolgokat (állatkertet épít Szentendrén), akitől sokat hallottam az állatok számára megfelelő tartásról és gondozásról, de valószínűleg enélkül is feltűnt volna a majomház lakóinak depresszív külleme, és a hüllő/akvárium ház minősíthetetlen állapota… Viszont néhány állat fantasztikus bőrben volt és hatalmas, tényleg óriási kifutókkal rendelkeztek, mint a farkasok, medvék, oroszlánok, elefántok, stb. A szarvasok némelyike rettenetes állapotban volt, de mint azt megtudtam mentett állatokat is itt gondoznak a többi állattal egy kifutón, ez sok mindent megmagyaráz. A környezet egyébként a lehető legideálisabb egy városi állatkert számára, hegytetőn, lakosságtól és forgalomtól elzárt területen, csendes környezetben.

Páromnak volt bátorsága tevét etetni – én féltem a köpködéstől 😀

Ellátogattunk az Aleea carpati nevű városrészbe közvetlenül a Maros-parton, itt nőtt fel anyum. A hely azóta bizony nem sokat változott, néhány épület átesett a panel programon, de a partszakaszhoz nemigen nyúltak. Azon olvasók kedvéért teszem fel, akik szintén itt nőttek fel, hátha ők is olyan nosztalgikus hangulatba kerülnek, mint anyum a videohívás ideje alatt 😀

A város központjában, a Rózsák terén nagy az élet. Tele van kávézókkal, múzeumokkal, templomokkal, hotelekkel és két bevásárlóközpont is helyet kapott. Itt található a város leghatalmasabb ortodox temploma, mellette pár méterre egy katolikus templom, és a református vártemplom a várban. Románia lakossága igen vallásos, a magyarok többsége a református, a románok az ortodox egyház hívei. Az ortodox templomok gombamód nőnek ki a földből, túlzás nélkül nagyjából három kilométerenként találsz egyet, még a legkisebb falvakban is. Kezdésnek szétnéztünk a várban, majd a várban újonnan nyílt múzeumban (a város fémműveseinek története századokra visszamenőleg), a vártemplomban (ezt mindjárt taglalom lejjebb), a Keresztelő Szent János katolikus templomban és végül az ortodox Mennybemenetel-székesegyházban.

A marosvásárhelyi vár történetét Wikipédiából idézem: “

1492-ben Báthory István erdélyi vajda egy erődöt építtetett az itt álló templom és kolostor köré a székelyek könnyebb ellenőrzéséért. Az erődöt 1601-ben (Basta és Mihály vajda idején) lerombolták. 1602-ben Borsos Tamás (látva a brassói vár védelemnyújtó szerepét) rávette a város polgárságát a vár felépítésére, melyet 1658 körül fejeztek be. 1910-ig a vár körül védőárok is volt, amelyet városrendezési okokból szüntettek meg. A vár nyugati oldalán kettős falat húztak fel, mivel itt a várárok nem nyújtott védelmet. 1962-ig a várban levő épületek (a vártemplom és a hozzá tartozó épület kivételével) katonai célokat szolgáltak. Ekkor úgy határoztak, hogy az épületeket múzeumokká alakítják, és a vár területén pihenőparkot hoznak létre. 2012-ben nagyszabású felújítási munkálatok kezdődtek Európai Uniós forrásokból, melynek tervét még 1999-ben rendelték meg. Ennek során újrafödték illetve restaurálták a várfalakat és a belső épületeket, helyreállították a várudvari sétányokat, parkosítást végeztek. A vár udvarán lévő ásatások befejeztével egy új épület, a Bolyai János geometriájára alapozó geodézikus kupola épült.”

Amiért fontos számomra a vár, az a keresztelőm, amit a vártemplomban tartottak! Megkerestük a kántort, aki készséggel segített megkeresni a szüleim házasságkötését és keresztelőm bejegyzését a könyvekben. Mit nekik elektronikus rendszer! 30 másodpercbe telt megtalálni a nagykönyvekben azzal együtt, hogy elment a polcig és leemelte őket…

Megtudtam, hogy több keresztszülőm is van, akikkel azóta Facebookon felvettem a kapcsolatot és egyúttal olyan családtagokkal, akikről csak halvány emlékfoszlányaim voltak!

A vártemplom nagy jelentőséget kapott a magyar történelemben: falai közt 37 országgyűlést tartottak, megfordult itt Hunyadi János, Szapolyai János, Nagy Lajos király, sőt, II. Rákóczi Ferencet itt választották fejedelemmé. Az épület központi helyén álló 230 éves díszes orgona még mai is üzemel. A templom egy heraldikai kiállításnak is helyet ad, ahol több családi vonatkozású címert is találtunk, egyik a Hegyi család címere, édesanyám részéről, másik a gyergyói Blénessy család címere, apám édesanyjához köthető, a család ezen része a mai napig Gyergyóban él. Természetesen ez még nem bizonyítja, hogy nemesi származású lenne a család, ennek még bőségesen utána kell járni.

Amit még érdekesnek találhattok, azok a roma családi házak úton hazafele. Biztos láttatok már “kalapos” cigányokat, színes-gazdagon díszített, rakott szoknyás viseletben – na ők laknak ezekben a kisebb palotákban. Jellegzetes tetődíszítéseikről könnyen fel lehet ismerni. Szeretem a cigány kultúrát, egész gyerekkoromat végigkísérte vigyázó tekintetével és gondoskodásával szomszédunk, egy cigány vajda lánya, Marita (és ahogy az lenni szokott a mesékben, a házasságkötése amolyan Rómeó és Júliás történet, két ellenséges család gyermekei szerelembe estek 🙂 ), aki már bőven túl van a hatvanon, de még ma is tartjuk a kapcsolatot. Ő varrta nekem életem első lambada szoknyáját a pöttyös kötényéből 😀

Visszafele, mint minden alkalommal most is megálltunk a Király-hágón fonott cuccot venni, most egy fedeles piknik-kosarat szereztem be. Ha egyenesen hazajöttünk volna minden bizonnyal veszek pár kiló rókagombát az árusoktól, csodaszép sárgás hegyekben álltak az asztalokon. Debrecenben megálltunk párom nagymamájánál és rokonainál, ahol szerelembe estünk két pici cicussal – persze megtiltotta, hogy hazahozzam őket 😀

Wow, nagyon hosszúra sikeredett az élménybeszámoló, remélem nem untátok el a végére! Ebben a posztban csak a mostani látogatásunk helyszíneiről tettem említést, a többi csodás látnivalót a soron következő utazások alkalmával fogom bemutatni.

Még nem érkezett hozzászólás

Válaszolok

Az e-mail címed nem lesz publikus.

@mokkamalnablog
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.
@mokkamalna
Something is wrong. Response takes too long or there is JS error. Press Ctrl+Shift+J or Cmd+Shift+J on a Mac.